A mi utunk 3

Hogyan tudjuk hát kivezetni az Igazságot börtöncellájából? Ismét csak azt tudom mondani, hogy a szeretettel. Ki iránti szeretettel? Isten iránti szeretetünkkel. De ki Isten? Isten nem más, mint a mi legmagasabb és legmegvilágosultabb részünk. Van fejem és két lábam. Tegyük fel, hogy a fejem képviseli bennem a legmagasabbat, és a lábaim a legalacsonyabbat, a tudatlanságot. Tudom, hogy a legmagasabb és a legalacsonyabb is az enyém. A legalacsonyabbnak be kell hatolnia a legmagasabba, hogy átalakulhasson, felszabadulhasson és beteljesülhessen. A legmagasabbnak be kell hatolnia a legalacsonyabba, hogy feltárulkozhasson és megnyilvánulhasson.

Utunkon az azonosulás érzése teljes mértékben elengedhetetlen. A legmagasabbnak teljes egységet kell éreznie a legalacsonyabbal. A legalacsonyabbnak teljes egységet kell éreznie a legmagasabbal. Szükségtelen mondani, hogy a legfelsőbb mindig érzi egységét a legalacsonyabbal. A legalacsonyabb az, aki saját félelmei, kétségei, féltékenységei stb. miatt rendkívül nehéznek találja, hogy egy legyen a legmagasabbal.

Milyen elkötelezettséget kell vállalnia annak, aki követni akarja utunkat? Ezek nem olyan kötelezettségek, melyeket más spirituális, vagy társadalmi szervezetekben kell vállalnod. Azokban a szervezetekben talán rendszeres tagdíjat kell fizetned. De amikor én kérlek, hogy kötelezd el magad, az valami teljesen más dolog. Azt mondom, ha látsz bennem valamit, ha látod vagy érzed bennem a Fényt, akkor ha akarod, követheted az utunkat. Nem lesz semmiféle pénzügyi követelés. Nem kell, hogy öt vagy tíz dollárt adj vagy bármi ehhez hasonló. Nem! Itt minden a saját törekvéseden múlik, és azon, hogy mennyire tudsz őszinte és rendszeres lenni a spirituális életedben. Ha nem vagy őszinte, akkor nem tudsz majd gyorsan futni. De ha őszinte és odaadó vagy, akkor nagyon gyorsan fogsz futni. A kötelezettség, amit utunkon kérek, a rendszeresség meditációdban és a törekvés, egy őszinte belső kiáltás. Semmi mást nem kérek egyetlen tanítványtól sem.

A mi utunk, a szív útja, az elfogadás útja is. El kell fogadnunk a világot. Ha elvonulunk a Himalája barlangjaiba, vagy egy hegy csúcsára ülünk és saját személyes megvalósulásunkért és elégedettségünkért könyörgünk, azzal semmit sem teszünk a világért. Ez hasonló lenne ahhoz, mintha kedvünkre jóllaknánk és hagynánk, hogy testvéreink éhezzenek. Ez nem helyes. Ha valóban emberi lény vagyok, akkor gondoskodnom kell róla, hogy a testvéreim is velem egyenek. Igazi elégedettségre csak úgy tehetünk szert, ha együtt eszünk.

Hasonlóképp a spirituális életben az igazi Mesterek úgy érzik, szent kötelességük, hogy az emberiség színe előtt egyenek, és lelki eledelüket megosszák az emberiséggel. De ha az emberiség, mint egész, nem kíván annyit enni, amennyit kellene, ha sokan még mindig alszanak, és nem érezték meg a lelki éhséget, akkor mit tehet a spirituális Mester? De ha van néhány őszintén éhes kereső, a spirituális Mester így szól hozzájuk: "Az étel elkészült. Gyerünk, együnk együtt!"

A elfogadás útján tudnunk kell, hogy a föld távol van a tökéletességtől. Hogyan tökéletesíthetnénk azonban a föld tudatát, ha nem fogadjuk el azt? Ha valakinek fáj valamije, meg kell masszíroznom. Fájdalma egyedül így szűnik meg. Hasonlóan, ha a föld egy bizonyos helyen nem tökéletes, akkor törekvésemmel és törődésemmel meg kell érintenem azt a helyet. Csak így alakíthatom át. Egészen addig, amíg a földi tudat teljesen meg nem valósul, azon fogok igyekezni, hogy a földön maradjak, és belső tudatommal az emberiséget szolgáljam.

Sri Chinmoy, Mester és tanítvány